Még mindig a felhőkben járok az Aarontól kapott csóktól. Megbeszéltem Aaronnal, hogy ma is találkozunk. Ma nálam. Húúú, nagyon izgulok, de már nem annyira mint tegnap. Ma legalább nem kell elviselnem a nyekergő komornyikot. Már ki is készítettem a kedvenc lila magassarkúm, a lila ruhám, és most éppen a lila körömlakkomat szárítgatom. Remélem, Aaron hoz nekem valamit...
Még csak egy óra van, és Aaron elvileg négyre jön.
Nem bírom tovább. Felpattanok, becsapom a kis könyvet, és kitárt karral pörögni kezdek. Egyrészt, mert szárítgatom a körmeimet, másrészt, mert olyan szipi-szupin érzem magam, hogy mindjárt kiugrok a bőrömből. Bár, mondjuk az arcbőrömtől nehezen válnék meg. Ma olyan sokat küszködtem a sminkemmel...
A körmöm megszárad, és végre felvehetem a lila ruhám.
Imádom ezt a ruhát. Gyönyörű. Leülök, és az órára pillantok. Még mindig csak fél kettő. Mi a fenét kezdjek magammal? Lemegyek a konyhába. Belenézek a hűtőbe. Azt hittem, van itthon valami kaja, de tévedtem. Semmi olyan nincs, amit én meg Aaron elfogyaszthatnánk kettesben. Kirohanok az utcára teljes gálában, és a cukrászda felé veszem az irányt. Hál' istennek itt a Kapitóliumban teljesen természetes, hogy nagyestélyiben rohangászok az utcán. A cukrászdában nagy a sor, de ezzel is csak telik az idő. Mire rám kerül a sor, már elmúlik fél három. Rendelek egy lila bevonatú csokitortát, és ugyanúgy, nagyestélyiben vágtázok haza, egy nagy doboz társaságában. Amint hazaérek, bevágom a hűtőbe. Felmegyek az emeletre. Megnézem az időt, még mindig csak három óra. Nem tudok mást tenni, fel kell hívnom Aaront. Fel is veszi a nyekergő komornyik. Én meg majdnem beleordítok a telefonba, hogy " Maga csak ne nyekeregjen itt nekem! Aaronnal szeretnék beszélni!"
De ehelyett csak közlöm vele, hogy kivel akarok dumálni. Elmondom, hogy Aaron hivatalos hozzám négyre.
Erre elnyekergi, hogy Aaron már teljes díszbe vágta magát, és tűkön ül, hogy elindulhasson.
megkérem, hogy küldje át, és egy perc múlva már ott is van Aaron az ajtómban. Én engedem be.
- Szia, Effie!- köszön.
- Szia, Aaron!- mondom, és egy puszit nyomok az arcára.
Betessékelem.
- A szobámat akarod először megnézni, vagy kajálnál valamit?- kérdezem.
- A szobádra kíváncsi vagyok.
Felmegyünk, és bemegyünk a szobámba.
- Na milyen?-kérdezem.
- A bútorok jók...- mondja- de nekem egy kicsit túl magenta.
Leül a kanapémra. Belesüpped, és nekiáll vigyorogni.
- A kanapéd viszont oltáríííííí!- mondja.
Egy kis idő után lemegyünk a konyhába. ahol Aaron hálát ad az égnek, hogy a konyha fala nem magenta.
kiveszem a tortát a hűtőből, és gyorsan felvágom.
A belseje tele van csokival.
- Öhm...- kezdi bátortalanul Aaron- megkockáztathatom, hogy megkérdezzem: Te sütötted?
- Nem én csináltam... bárcsak úgy lenne...- mondom.
Odaadok neki egy szelet tortát. Enni kezdünk. Ő egy szempillantás alatt betolja a tortát, és meg azzal bajlódom, hogy ne legyen csokis a rúzsom. Mire végzek a tortámmal, akárhogy is igyekeztem, lesz egy csokifolt a számon.
- Effie, csokis a szád...- kezdi Aaron.
- Ne mondd...- mondom letörten.
- Várjál, segítek.- mondja, áthajol az asztalon, és megcsókol.
-Jobb?- kérdezi.
- Sokkal.- mondom. Most már azt lehet hinni, hogy ő is leette magát, nem csak én.
